Két évvel ezelőtt elkezdtünk egy magyar fejlesztői közösség építését, ez a CodeYard Factory.

Célunk, hogy összegyűjtsük azokat a szakembereket akik szívesen megosztják tapasztalataikat és tudásukat másokkal, ezzel segítve a lelkes pályakezdőket és a kevésbbé tapasztalt szakmabelieket.

Heti rendszerességgel kétszer stream keretein belül igyekszünk megmutatni milyen a szoftverfejlesztés a valóságban, mivel kell megküzdeni egy fejlesztőnek nap mint nap.

A közösség egyre nő, barátságok és munkakapcsolatok születnek belőle.

A CodeYard már évek óta a Boldog Gyermekkor Nevelőszülői Hálózaton keresztül adományoz olyan gyerekeknek akiket ki kellett emelni a családjuktól és nevelőszülőknél vannak elhelyezve.

Mivel csak tárgyi adományokat fogadnak el, ez úgy szokott zajlani, hogy a kollégák adományait összegyűjtjük, hozzátesszük a cég támogatását és elmegyünk egy kis csapattal bevásárolni.

Játékokat, tanszereket, hidegélelmet szoktunk ilyenkor venni.

Eddigi adományaink a karácsonyi ünnepek alkalmából szerveztük és őszintén kicsit bántott minket, hogy csak ilyenkor gondolunk a rászorulókra.

Amikor a közösségünk két éves lett úgy gondoltuk, hogy ez egy jó aprópó lenne felhívni a figyelmet erre és ha már egy közösséget építünk akkor őket is bevonjuk a gyűjtésbe. Ezért szerveztünk egy streamet ahol gyereknap alkalmából gyűjtöttünk felajánlásokat a nevelőszülőknél élő gyermekeknek.

Twitch csatornánkon szakmai tartalom szokott lenni, de úgy gondoltuk hogy egy ilyen alkalomból kicsit lazíthatunk és egy közel három órás CS:GO játékkal kezdtünk el az adományok gyűjtését.

A streamben kollégák, a közösség tagjai és barátok vettek részt. Amelett, hogy nagyon jól szórakoztunk rendesen el is fáradtunk.

A játék alatt befolyt összeg 100%-át a Boldog Gyermekkor Nevelőszülői Hálózat gyerekeinek szántuk.

A három óra alatt több mint 100 felajánlás érkezett, összesen ~223.000 forint értékben. Őszintén nem számítottunk rá hogy ennyi embert megmozgat a kezdeményezésünk és hogy ennyi összeg be fog folyni.

Az esemény után kollégák (sőt kollégák családtagjai is), barátok jelezték, hogy lemaradtak a steamről de szeretnének hozzájárul a gyűjtéshez, így az összeg nőtt.

Elindult kiscsapatunk vásárolni és ahogy mondani szokták evés közben jött meg az étvágy, így végül közel fél millió forintnyi összegben vásároltunk ajándékot, 94 gyereknek.

A Boldog Gyermekkor Nevelőszülői Hálózat munkatársai szerveztek egy találkozót néhány nevelt gyermekkel így nekik személyesen adhattuk át az ajándékokat.

Alkalmunk nyílt beszélgetni nevelőszülőkkel, jobban megismerni a munkájukat, a napi kihívásokat. Ezen felül tudtunk beszélgetni a gyerekekkel akik elsőre kicsit megszeppentek voltak, de aztán feloldódtak és még egy kis játék is belefért.

Jó volt látni hogy a helyzetük ellenére ezek a gyerekek boldogak és kapnak megfelelő törődést, a nevelő szülők nagyon jó és értékes munkát végeznek.

Szeretnénk továbbra is segíteni a munkájukat, lehetőleg minél többször egy évben mert ami nekünk apróságnak tűnik az nekik nagyon sokat jelent.

Köszönjük a CodeYard Factory közösségének, minden barátnak és kollégának aki hozzájárult, hogy ezeknek a gyerekeknek kicsit szebbé tudtuk varázsolni a gyereknapot.

@codeyardfactory

🎁 94 gyereknek tettük szebbé a gyereknapot, együtt a közösséggel!🙏 A teljes történet: https://codeyard.eu/blog/codeyard-factory-szuletesnapi-adomanygyujtes/ #adomany #adomanygyujtes #gyereknap #boldoggyermekkor #codeyard #codeyardfactory #gyerekkor #gyerekeknek #gyerekjáték #közösség

♬ eredeti hang - CodeYard Factory